Wolfgang Amadeus Mozart (1756—1791): D-DÚR HEGEDŰVERSENY No. 4, K 218
(I. Allegro; II. Andante cantabile; III. Rondeau. Andante grazioso)
A mű ugyancsak a Salzburgban, 1775-ben komponált öt hegedűverseny közül való. Az előbbi darabokhoz képest itt a szólóhangszer kiemelkedő funkciójában mutatkozik fejlődés. A zenekar szövete egyszerűbb, a tutti nem „verseng” a szólóhegedűvel, hanem kíséri azt.
https://www.youtube.com/watch?v=iWIB2T–e1w
Az első tétel főtémája a francia hegedűversenyekre jellemző induló-motivikával kezdődik, a zenekari bevezetés után a szólóhangszer is ezzel mutatkozik be, a koncertáló szólamot azonban mindvégig elsősorban a dallamosság, a nyugodt következetességgel végigvitt melódiaívek, a kiegyenlített ritmika jellemzi. A lassú tétel itt is szerenád-hangulatú; a zenekar kürtjei és oboái adják ábrándos dallamosságának ezt a „szabadtéri”, csillagfényes színt, aromát, illatot. A rondó is megőrzött valamit az induló jellegből, bár feszességét játékosságba oldotta fel a komponista. Az Andante grazioso jelzésű, 2/4-es szakaszhoz utóhangként járul egy staccato-mozgású, 6/8-os Allegro ma non troppo: az epizódokat helyettesítő változatokban e két formarész együtt vesz részt. E változatot között szerepel az a dudatánc, amelyet Mozart mint „Strassburger”-t emlegetett.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
