A csodálatos mandarin című egyfelvonásos táncjátékot Lengyel Menyhért szövegére írta Bartók 1918—19-ben. Bemutatóját (Kölnben, 1926-ban) emlékezetes botrány, hatóság és közvélemény felháborodott tiltakozása követte az „erkölcstelen” darab ellen.
Ezt az idegenkedést a szövegkönyv akkortájt szokatlanul kemény szókimondása éppúgy kiválthatta, mint a zene ezzel adekvát keserűsége, élessége. Egy pusztulásra érett társadalom sebei kiáltanak a táncjáték színpadáról, egy olyan társadalomé, amelyben az igaz érzelmet válogatott gyilokkal ölik meg.
Világváros fényei villóznak a színpadon, és világváros fülsiketítő zajai dübörögnek a zenekarban, mikor a függöny felgördül. Csavargók tanyáján él három fiatalember és egy leány. A leány a csavargók parancsára csábos táncot lejt az ablakban és férfiakat csalogat fel az utcáról. Ezeket a férfiakat azután a csavargók kifosztják. Idős gavallér érkezik, pénze azonban nincs, ezért hamarosan kidobják. Ugyanez a sors vár a fiatal diákra, bár őt a leány szívesen látná. A diák kitessékelése után a leány újabb hívogató táncba kezd. Ezeknek a csalogatóknak erotikusan fülledt motívumát minden esetben a klarinét szólaltatja meg. Most megretten a leány, mert az utcáról ijesztő jelenség közeledik: a Mandarin. Pozanok és tuba jellegzetesen végzetszerű kisterc-motívuma jelképezi a Mandarint. Félelmes, szinte nem e világról való jelenség, mozdulatai is különösen merevek, darabosak, ő maga, mintha szobor lenne, szinte csak a szeme él, amellyel a leányt követi. A csavargók parancsára a leány tovább folytatja a csalogatást, bár nagyon fél a különös vendégtől. A Mandarin rettenetes pillantása szinte reátapad, majd a vágy lassan feloldja mozdulatait és kezét kinyújtja a leány felé. Az rémülten menekül, a Mandarin egyre hevesebb hajszával üldözi, míg eléri. A csavargók, akik eddig rejtekhelyükről figyelték az eseményeket, most közbelépnek. Elragadják a Mandarin ékszereit, őt megfojtják. A vágy azonban erősebb a halálnál: a Mandarin nem hal meg, hanem tovább hívja magához a leányt. A csavargók ekkor tőrrel szúrják le, de az acél is tehetetlen a szerelem erejével szemben. Végül felakasztják a Mandarint, aki mindnyájuk megrökönyödésére ekkor is feltámad. Csak akkor tud megválni az élettől, mikor a leány végre karjába zárja.
A táncjátékból Bartók zenekari szvitet készített, ennek zenéje a történést csak a hajszáig követi nyomon. A szvitet 1928-ban a Budapesti Filharmonikusok mutatták be.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz