Wolfgang Amadeus Mozart (1756—1791): G-DÚR HEGEDŰVERSENY, K 216
(I. Allegro; II. Adagio; III. Rondeau. Allegro)
A mű az 1775-ben Salzburgban komponált hegedűversenyek sorában a harmadik; az első olyan „érett” alkotás, amelyen az idegen hatások mellett szuverén módon mutatkozik meg az egyéni lelemény. Az első tétel tematikája hamisítatlan Mozart-versenymű várakozásteljes hangulatát sugallja, bár karakterisztikus rajzú téma helyett megelégszik egy trillamozgásra épülő, kevésbé jelentős gondolattal. Ez azonban kiválóan alkalmasnak bizonyul a hegedűszerű figurációkra és arra, hogy a szólóhangszer mutatósan „lépjen be” a zenekari expozíció után.
A lassú tétel csodálatos szerenádmuzsikáját oboák és kürtök kíséretében a zenekar első hegedűi vezetik be. Hajlékony, érzékeny dallamossága a „gáláns” elődök, elsősorban Johann Christian Bach hatására utal. A tétel befejezésénél a szólóhegedű megismétli a fődallamot — ezzel búcsúzik el. A rondóformájú zárótétel során a zeneszerző bizonyos mértékig ötletszerűen rakta egymás mellé a különféle epizódokat, ilyen módon a francia potpourri formai vázát követve. Különösen megragadó a tétel lassú, g-moll epizódja, valamint a reá következő, militáns lendületű induló-szakasz.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
