Bartók e korai műve 1910-ben, egy évvel a Kékszakállú herceg vára című opera előtt keletkezett. Ez idő tájt számos probléma foglalkoztatta Bartókot, sokféle zeneszerzői megoldás lehetősége, amelyeknek a Két kép érdekes dokumentuma.
(I. Virágzás; II. A falu tánca)
Mindenekelőtt érdekes maga a két, ellentétes zenekari tételből felépített kompozíció. Már a tételek címei is sejtetik a két tabló különbözőségét. Egyik a mozdulatlan természet harmatos költészetét hivatott kifejezni, másik a mulatozók vidámságának realisztikus képe. A két képnek nemcsak tárgya, de ábrázolásmódja is különböző. Az élmény, ami a Virágzás című darabban kikristályosodik, elhatározó erővel hatott Bartók nagy művésztársára, Kodály Zoltánra is. Nem más ez, mint Debussy zenéjének csodálatos világa, amely ekkortájt, a század első évtizedében tárult fel Bartók előtt. Ez a világ — az impresszionizmus — hangszínek, harmóniafoltok mesteri keverésével, azaz inkább elmosásával fejez ki hangulatokat, ábrázol tájakat, sejtet illatokat. Bartókra mély benyomást gyakorolt Debussy zenéje, amelyet az Új Magyar Zeneegyesület egyik budapesti hangversenyén éppen ő ismertetett meg a magyar közönséggel, Debussy műveiből válogatva össze zongoraestjének műsorát. A Virágzás hangszerelésének áttetsző finomsága, lágy pasztellszínei éppúgy Debussy hatására mutatnak, mint dallamalkotása és hangkészlete. Ezt a látomásszerű természeti képet, mint groteszk ellentét követi A falu tánca című darab. Meglepő ritmusok, különös harmóniák, nagyszabású zenekari hangzás uralkodik e táncfantázia démoni forgatagában. Mindezek a tulajdonságok a darabot a II. vonósnégyes és az I. hegedű-zongoraszonáta stíluskörébe utalják, de olykor megcsendül benne a későbbi Tánc-szvit hangja is.
A Két képet 1913-ban mutatták be.