Bartók első opusza 1904-ből való. Ekkor már olyan jelentős művészi sikert mondhatott magáénak a fiatal zeneszerző, mint az előző évben komponált, s 1904 elején bemutatott Kossuth-szimfóniáét.
Eredetileg szólózongorára írta a Rapszódiát, majd átdolgozta zongorára és zenekarra, de kétzongorás formában is megkomponálta. 1905-ben Párizsban ezzel a művével nevezett be a Rubinstein zeneszerzői versenyre, itt azonban — mivel az első két díjat a bírálóbizottság visszatartotta — be kellett érnie oklevéllel, amit igazságtalannak és sérelmesnek tartott. A Rapszódiát Budapesten, Hubay Jenő vezényletével 1909-ben mutatták be, a zongoraszólamot Bartók játszotta.
A rapszódia hagyományos formai keretét — a lassú és gyors szakaszt — ez a mű is megtartja, bár a két rész átmenet nélkül olvad egymásba, és a gyors rész témáját már a lassú szakaszban bemutatja a komponista. A darabot zongoraszóló vezeti be, ugyancsak a szólóhangszeren hangzik fel első ízben a hallgató nótára emlékeztető magyaros lassú dallam és annak dacos-büszke, ritmikus folytatása. A két téma zenekaron és zongorán történő feldolgozása közben rézfúvók távoli szignálja ad hírt a gyors rész zenei anyagáról. A gyors szakasz során Bartók játékos, táncos és szenvedélyes hangulatokat mutat be, a befejezésnél azonban visszaidézi a kezdetben hallott motívumokat is.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
