1907-1908-ban írta Bartók Geyer Stefi számára első hegedűversenyét. Ez a mű – az utókor elől sokáig elzárva – őrizte annak az ifjúkori emésztő lángolásnak dokumentumait, amely a zeneszerzőt a hegedűművésznőhöz fűzte.
BARTÓK BÉLA (1881-1945): I. HEGEDŰVERSENY (1908)
(I. Andante sostenuto; II. Allegro giocoso)
Geyer Stefi, akinek Bartók annak idején a versenymű kéziratát elküldte, élete végéig nem bocsátotta a nyilvánosság elé ezt a szenvedélyes zenei vallomást, amelynek jellegzetes főmotívuma a fiatal komponista egyik zenei “névjegye” – mellé a zeneszerző odajegyezte: “Ez a maga Leitmotivja”.
Geyer Stefi 1956-ban hunyt el, és Bartók első hegedűversenye csak ekkor, megkésve kerülhetett a hegedűsök repertoárjába: 1958-ban mutatta be Hans-Heinz Schneeberger a Bázeli Kamarazenekarral, Paul Sacher vezényletével. Az első tételt Bartók utóbb átvette Két arckép című művébe, amelynek Ideális portréját híven reprezentálja vágyódó dallamvilága, érzékeny harmóniáinak megkapó varázsa, ellenpontozásának kristálytiszta logikája.
Geyer Stefi “Leitmotiv”-ja a gyors második tételben is jelen van, bár elváltoztatott formában. Ebben a tételben a zeneszerző “az élénk Geyer Stefi” arcképét kívánta megörökíteni, a “vidám, szellemes, szórakoztató” leányét, ugyanakkor a hegedűművésznő kedvében járva teremtett alkalmat a mutatós, virtuóz játékra.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
