Bartók két hegedűversenyének komponálása között harminc esztendő telt el. Miközben a másodikon dolgozott (1937—38-ban), megalkotta a két zongorára és ütőhangszerekre írt Szonátát, valamint a Kontrasztok című triót. A hegedűversennyel 1938 utolsó napján készült el. A művet néhány hónappal később Székely Zoltán mutatta be Amszterdamban, Mengelberg vezényletével. A bemutatón Bartók nem vett részt, a hegedűversenyt New Yorkban hallotta először, 1943-ban. A magyar közönség Szervánszky Péter előadásában ismerte meg a művet.
BARTÓK BÉLA (1881-1945): II. HEGEDŰVERSENY (1938)
(I. Allegro non troppo; II. Andante tranquillo; III. Allegro molto)
A háromtételes versenymű híven őrzi Bartók érett művészetének valamennyi jellegzetes vonását.
Ezek közül talán legfontosabb a szerkesztés szigorú következetessége és a dallamalkotás hasonlíthatatlanul egyéni varázsa. Bartók dallamai a népzene egyszerű, lapidáris fordulatait megtartva is végtelenül érzékenyek, differenciáltak és kifejezőek. A hegedű, mint dallamvivő hangszer különösen a variációs formájú második tételben jut méltó szerephez: olyan vallomást hallunk itt, amely ebben a formában, korunk zenei nyelvén talán utoljára volt elmondható.
A versenymű két szélső tétele szorosan összefügg egymással, zenei anyagukat egységbe foglalja a dallam-, a harmóniavilág és a formai megoldások rokonsága. A nyitó tétel páros ütemnerce a fináléban páratlan ütemmé változik, a bevezető tétel hagyományos szonátaformája a befejezésnél táncos forgatagban oldódik fel.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
