1903-ban írt művét maga Bartók nevezte szimfóniai költeménynek. E címadásból kitűnik, hogy a huszonkét esztendős zeneszerző — aki a század első éveiben nagy érdeklődéssel foglalkozott Richard Strauss műveivel — első nagyzenekari kompozícióját Strauss programzenéinek mintájára alkotta.
Az ifjú Bartók ugyanakkor Liszt és Erkel hagyományainak folytatására is vállalkozott, amely elhatározása nem kizárólag zenei ösztönzésből, hanem a kor politikai közhangulatának hatására jött létre. A millenniumot követő évtized hazafias eszmélésének jegyében Bartók felbuzdulása szerencsésen találkozott kortársaiéval. Első és talán egyetlen találkozás ez a nagy zeneköltő életében, rövid időszak, amikor a körülötte levő világgal teljes összhangban hallatja szavát, és azt meg is értik. Bartók a magyar függetlenség jelképét Kossuth alakjában látta, az ő személyén keresztül élte át a szabadságharc diadalának mámorát és szenvedte el bukását. Szimfóniai költeményéhez a zeneszerző a következő magyarázatot fűzte: „A magyar történelemben 1848 egyike a legnevezetesebb esztendőknek: ekkor tört ki a magyar szabadságharc: élet-halál küzdelem, melynek célja volt véglegesen megszabadulni az osztrákok és a Habsburg-dinasztia uralma alól. A forradalom vezetője, lelke Kossuth Lajos volt. — 1849-ben az osztrákok látván, hogy a magyar csapatokkal szemben egyre-másra vereséget szenvednek, segítségül hívták az oroszokat, kiknek sikerült a magyar hadsereget teljesen legyőzniök. Így látszólag örökre megsemmisült a magyar államiság.
Ezek az események szolgálnak a szimfóniai költemény programjának alapjául. A mű tíz, egymással szorosan összefüggő részből áll, melynek mindegyikét a kezdetén levő felirat magyarázza.”
A továbbiakban az egyes részekhez fűz magyarázatot a zeneszerző: „Ez Kossuthot akarja jellemezni” — írja a Kossuth című első rész fölé. A második rész felirata: »Mi bú nehezül lelkedre édes férjem«. „Kossuth neje, a hűséges hitvestárs aggódva szemléli férje bánatos, gondoktól redős arcát. Kossuth iparkodik őt megnyugtatni, végre azonban kitör belőle a rég visszafojtott fájdalom: »Veszélyben a haza!«” Ez a felkiáltás hatja át a mű harmadik részét. „Majd” — írja a szerző — „ismét merengve néz vissza a dicső múltba”. »Hajdan jobb időket éltünk…« hirdeti a negyedik szakasz. A következő cím: »Majd rosszra fordult sorsunk.« „A flaut és flaut. picc. később a basszklar.-játszta téma akarja jellemezni az osztrákok s Habsburgok zsarnokságát, jogot nem ismerő erőszakosságát” — írja Bartók. A mű hatodik részében »Harcra fel!« csatakiáltás olvasható a partitúra sorai felett. „Kossuth e szavakkal felriad merengéséből; immár elhatározott tény a fegyverfogás.” Jöjjetek, jöjjetek! szép magyar vitézek, szép magyar leventék! „Ez Kossuth szózata a magyar nemzet fiaihoz, mellyel őket zászlaja alá hívja” — folytatódik a zeneszerző kommentárja. „Közvetlen ezután következik a-mollban a lassan-lassan gyülekező magyar vitézek témája. Kossuth megismétli felhívását (a-moll, 2-szeri bekezdés) az egybegyűlt sereghez, mire az szent fogadalmat tesz a harcban mindhalálig kitartani (3/2 taktus). Pár pillanatra mélységes csönd s aztán halljuk az ellenséges osztrák csapatok lassú közeledtét. Témájuk az osztrák himnusz (Gotterhalte) első 2, eltorzított taktusa. Összecsapást összecsapás követ, a küzdelem az élet-haláltusa jellegét veszi föl, végre azonban a túlnyomó nyers erő kerekedik felül. Bekövetkezik a nagy katasztrófa (timpani, tam-tam fff ütés): a magyar hadsereg megmaradt tagjai elbújdosnak.” A mű két utolsó tételét gyász és fájdalom hatja át. Zenéjük a Liszt-rapszódiák „Lassú”-ira emlékeztet. »Mindennek vége« — hirdeti a kilencedik rész címe, „az ország legnagyobb gyászt ölt. De még ettől is eltiltják, így tehát: Csöndes minden, csöndes” — ezekkel a szavakkal fejezi be Bartók a szimfóniai költemény programját.
A mű budapesti bemutatóját viharos próbák előzték meg. A Filharmonikusok osztrák trombitása tiltakozott a császárhimnusz kigúnyolása ellen. A közönség azonban az 1904-ben elhangzott bemutatót lelkesen fogadta, viharosan ünnepelve Kerner István karnagyot és a magyar ruhában megjelenő zeneszerzőt. Röviddel ezután Manchesterben is előadták a Kossuth-ot Richter János vezényletével. Ezen a hangversenyen Bartók is közreműködött Liszt és Volkmann-művek előadásával.
A sokat ígérő kezdet azonban nem ért meg folytatást. A Kossuth-szimfónia Bartók életében nem hangzott el többé, és nyomtatásban is csak a befejezést képező Gyászinduló jelent meg, Bartók zongoraátiratában. Új életre a Magyar Rádió 1961-ben rendezett nyilvános stúdióhangversenyén kelt a mű, 1963-ban pedig Denijs Dille gondozásában nyomtatásban is megjelent.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
