A II. szvit keletkezésének ideje 1905—1907. Az első három tételt feltehetően 1905-ben írta a komponista, a következő évben pedig első népdalgyűjtő útjára indult.
(I. Comodo; II. Allegro scherzando; III. Andante; IV. Comodo.)
Ennek az élménynek nyomai a szvit negyedik tételén már megmutatkoznak: első ízben él Bartók pentaton fordulatú témával. Ennek ellenére a mű még magán viseli a verbunkos-irodalom és Richard Strauss nagy koncepciójú szimfonikus művészetének kettős hatását. A szvit zenéjében még erős a klasszikus-romantikus örökségből sarjazó dúr-moll tonalitás, bár a második tétel (scherzo) már csak alaphangjával utal erre. Figyelemreméltó e tétel ritmikája, őserejű lendülete, valamint a középrészben alkalmazott, Bach reminiszcenciákat viselő fugato. A lassú harmadik tétel érdekes parlando-dallamossága részben a hallgató-nótákra, részben a későbbi Bartók sajátos hangjára utal. A zárótétel, népzenei inspirációja ellenére klasszikus (szonáta-) formában íródott.
A művet eredeti formájában 1909-ben Budapesten mutatták be. A későbbiek során Bartók többször is átdolgozta.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
