Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893): D-dúr hegedűverseny Op. 35
A zeneirodalom egyik legnépszerűbb hegedűversenyét Csajkovszkij 1878-ban komponálta, és a magyar származású világhírű hegedűvirtuóznak, Auer Lipótnak ajánlotta. Auer azonban hosszú ideig nem mert szembenézni a darab rendkívüli követelményeivel, így a bemutatón Adolf Brodsky, orosz hegedűművész játszotta a művet, 1879-ben, New Yorkban. Néhány évvel később Brodsky Budapesten is bemutatta a koncertet. Utóbb Auer is megváltoztatta álláspontját, és a mű szenvedélyes propagátorává lett: közkézen forgó kiadását is ő rendezte sajtó alá.A darab ellenállhatatlan varázsának egyik titka nyilván az a mesteri lelemény, amellyel Csajkovszkij a nyugat-európai hegedűkoncert hagyományait az orosz népi hanggal összeegyezteti.
Az első tétel — egyébként a darab súlypontját hordozó, nagyszabású koncerttétel — főtémája például azt a pattogó induló-intonációt folytatja, amelyet a francia hegedűversenyekben Viotti honosított meg a századforduló idején. Az a mód azonban, ahogyan Csajkovszkij ezzel a témával bánik — például mindjárt a bemutatást megelőző, várakozásteljes „rányílás” a témára — már az ő sajátos művészetének körébe tartozik; a téma továbbfejlesztése, illetve az elemeivel folytatott motivikus játék viszont klasszikus bécsi hagyományra utal, a melléktéma pedig az orosz románcok érzelmes hangját pendíti meg. A tétel kidolgozásmódja különös keveréke a bőbeszédűségnek és magvas tömörségnek, koncertáló szólama mindvégig súlyos veretű, férfias játékmodort követel az előadótól: lírája is bensőséges, szinte szemérmesen tartózkodó.
A lassú tétel címe: Canzonetta. Mint önálló előadási darab is hallható olykor, de kár kiszakítani a nagyforma kereteiből, hiszen sokat veszít, aki csak ezt a sűrű és lefojtott szláv panasz-éneket ismeri meg, és nem hallhatja az attacca utána következő, kirobbanó finálét, amelynek népies tánc jellege úgy oldja fel a lassú tétel vége felé szinte már fullasztó feszültséget, mint a kitörő vihar a levegőben vibráló elektromosságot.
Kétféle zenei anyagot dolgoz fel ez a finálé: az egyik a már említett, kirobbanó forgatagos tánc, a másik lassú menetű, lefojtott, lépő ritmikájú lejtés. Mindkettő adekvát megszólaltatása a legnagyobb hegedűművészek reprezentatív erőpróbája.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
